Avagy a fényképalbum lelkünk tükre
Az 1980-90-es években mindenki albumokba ragasztgatta a fényképeket. Ez egyfajta kreatív elfoglaltság volt a családokban. Időről időre elővették és mert az öntapadós fotósarkok nem mindig voltak tartósak, valamelyik felnőtt biztosan rászólt a kíváncsi gyermekre: “Csak óvatosan!” Valóban csak az album összképe miatt aggódtak? Vagy az emlékeket féltették? Esetleg a lelküket?
A 2000-es években már az albumok átalakultak, nem csak fényképek, hanem mozijegyek, koncert emlékek, egyedi skiccek, grafikák is belekerültek, sokkal komplexebben megőrizve az élményeket, azok varázsos hangulatát. Dekorpapírok, matricák, térbeli applikációk fokozták a hatást.
Hamar áttörés jött a digitális világgal. Elektronikus adathordozókon tárolt videók, fotómontázsok váltották fel a papíralapú fényképalbumokat. Tartós tárolás, kevés helyet foglal és a minőség nem romlik évek múltán sem. Vajon most rászólna bárki a másikra, hogy “csak óvatosan!”?
A fényképek többek, mint szimpla emlékek
Vannak, akik a múlt emlékeiben élnek és rendszeresen időt szentelnek a fényképek nézegetésére. Van, aki csak időnként vesz elő ilyesmit, amikor a hangulata úgy hozza. Néha pedig egy-egy esemény vagy évforduló ébreszti fel bennünk az igényt.
Őszinte leszek, én nem szeretem a fényképalbumokat. Gyermekkoromban időnként nézegettem. Felnőttként voltak olyan korszakaim, amikor nehezemre esett elhunyt szeretteim fényképeit visszanézni. Fájdalmat vagy ürességet hoztak fel a lelkemben. Az igazság az, hogy a fényképek felett sokan hullatnak könnyeket. A letűnt boldogság, a feldolgozatlan események és hatásaik miatt. Igaz én ma már más okból nem nézegetek ilyesmit.
Emlékek és amik mögöttük van
A fényképek megidézhetnek egy személyt vagy többet, helyszínt, eseményt, korszakot és felidézhetik érzéseinket mindezekkel kapcsolatban. Sőt nem csak a mi lelkiállapotunkat vagy egykori megéléseinket hozhatja felszínre, de többi szereplőjét is, sőt egész személyiségeket vagy életutakat. Sokkal több információval bír egy kép az érintett számára, mint amit maga kép tényszerűen megmutat. Mindig fel vagy készülve a képnézegetésre? Szoktad tudni mit vállalsz?
Csak Óvatosan!
Az emlékek különleges energetikai folyamatot indítanak be lényünkben. Talán furcsa, hogy így fogalmazok, de tény, hogy a mechanizmus túl mutat a testi tüneteken, pedig önmagában sokszor az is megterhelő. Könnyfakadások, elszoruló torok, de a hatás nem csak a testünket éri el. A szép emlékek és a fájdalmasok is egyaránt hatnak ránk.
Az életünk során rengeteg érzés keletkezik a lelkünkben. Érthető, hogy ezek nem lehetnek állandóan jelen az életünk minden percében: zűr-zavar keletkezne és meglehetősen bipoláris reakcióink lennének. Érzelmeink gyorsan keletkeznek és javarészük el is illan viszonylag rövididő után, erről gondoskodik a lelkünk, szellemünk. Persze vannak érzelmek, amelyek megszilárdulnak és azokat már érzelmi állapotoknak nevezzük. Ilyen például, a szeretet, szerelem, de a félelem és a szorongás is.
Ezeket idézik fel az emlékek. Elmerengünk az albumokon. Te mindig fel vagy készülve ilyen helyzetekre? Te ismered eléggé önmagadat, ahhoz, hogy tudd miként éled majd meg, amikor kinyitsz egy albumot és feltárul a múlt? Érzékenyen érintenek egyes képek? Miért sírunk a már letűnt érzéseken, a múlton?
Pszichoszomatika
Test, lélek, szellem: lényünk hármas egysége. Érzelmeink szempontjából a lélek az, ahol vagy ami által az érzelmeink születnek. A testünkkel érzékeljük érzelmeink hatásait. Attól függően, hogy a megélés melyik csakránkhoz kapcsolódik, érezhetünk gombócot a torkunkban, pillangóröpködést a hasunkban, szorítást a szívünkbe, vagy akár mintha fejbe csapnának minket stb. Biológiai testünket energetikai bevonó testek veszik körül. Ebből a legbelső az úgynevezett éteri test. S hogy az érzelmekbe és a kapcsolódó érzetekbe ne zavarodjunk bele, lelkünk az érzelmeinket, illetve azok lenyomatait a szellemünkbe, azaz annak részébe, az éteri testünkbe száműzi. Lelkünk ide adja át érzelmeink lenyomatát és megőrzi azokat életünk végéig.
Amikor szembejönnek az emlékeink, akár egy fénykép, egy egész album, akárcsak egy versrészlet, egy dal, egy évforduló vagy bármi által felidézve, akkor a lelkünk az éteri testből visszahívja ezeket az érzéseket.
Átjárnak az egykori érzések és sejtjeinket emlékeztetik korábbi megéléseinkre. Lehet már vesztettek erejükből, de akár az egykori intenzitással is ránk törhetnek. Ha feldolgoztad a múltat, akkor lelked által visszatérnek az érzések az éteri testbe. Ha még túlzottan megérintenek téged, akkor új esélyt kapsz az emlékezéssel, hogy feldolgozd mindazt, ami még felzaklat Téged. Amennyiben viszont ismételt lehetőséggel élve sem sikerül megbirkózni a múlttal, nem szűnik meg a történtekkel való azonosulás, akkor ezek az energiák a testben is megfogannak, de ezek akkor már betegségtünetekként mutatkoznak meg. Ez a pszichoszomatika lényege.
Jó emlék és rossz emlék
Nyilván vannak egyértelműen bekategorizálható negatív és pozitív események, ezekhez köthetők ugyanilyen előjelű érzelmek. A szép és felemelő érzésekkel nincs gond, bármikor behívhatjuk szellemünkből, hiszen emelni fogja hangulatunkat, de mi van a fájdalmakkal, a traumákkal? Akkor jelentenek gondot, ha azokat valóban nem dolgoztad még fel, mert ezesetben újra és újra felzaklat. A trauma nem maga az emlék által felidézett esemény, hanem annak feldolgozatlansága. Abból fakad, hogy az adott élethelyzetben nem állt mellettünk senki olyan, akihez biztonságosan kötődni tudtunk volna. Nem feltétlen azért, mert cserben hagytak, lehet mi magunk nem kértünk, vagy nem fogadtuk el a segítséget, vagy bezártságunkban észre sem vettük ennek lehetőségét.
Te is hajlamos vagy arra, hogy az emlékeket, eseményeket címkézd, hogy jó vagy rossz? Mi ezzel a baj? Az ember gyakran követi el azt a hibát, hogy összemossa a történteket önmaga érzéseivel, sőt önmagával is azonosítja azt. Mindenki a tudatszintjének megfelelően dönt és cselekszik. Lehet hibát követünk el, de néha egy rosszdöntés is jobb lehet annál, minthogy nem csinálunk semmit. Nem csak a tetteinkért. De néha azok hiányáért is felelősséggel tartozunk. A felelősségvállalás azonban nem jelenti azt, hogy egy életen át cipelnünk kell annak terhét. Egy rossz döntésért nem leszünk mi magunk is általában véve rosszak. Vannak olyan események, változások, amelyek tőlünk függetlenek, nincs rájuk befolyásunk. Miért kellene ezen helyzetekkel azonosulnunk újra és újra? Nem kell, mégis gyakran meg teszik ezt sokan.
A fényképalbumok felgyorsíthatják a lelki gyógyulásunk, de megbetegíthetik testünket is.
Nagyon fontos, hogy valóban óvatosan bánjunk az emlékekkel. Erre nincsen recept, kinek mennyi időt lehet eltölteni egy-egy fénykép vagy album felett. Tudatosan kell élnünk az emlékek erejével. Általános megállapítás már, hogy jó, ha feltörnek az érzések és jól kizokogod magad, de figyelj oda: Van olyan veled, akihez biztonsággal tudsz kapcsolódni? Aki segítségedre lesz, aki támogat a gyógyulásban? Ha nincs és előre tudod, hogy keseregni emlékid felett, akkor ne tedd, mert meglehet, hogy csak a traumádat fokozod.
Fokozott veszélyhelyzet
Lehet kissé hatásvadász kijelentés, de valójában a szép emlékek is csapdát rejthetnek. Az emberi tudatosság egyik alapeleme, hogy megéled a mindenkori pillanatot, hogy a jelenben éled az életedet. Persze az album nézegetés is lehet egy hobby, egy program, de sokan túlzásba viszik. Magányosak, üres az életük, vagy letűnt személyekhez és korszakokhoz köthető érzéseiket keresik. Vágyják ezeket az érzéseket, megéléseket, de nem lelik a jelenben, így a fényképekben megtestesített múlt árnyékában élnek. Észre sem veszik, hogy a jelen élettől, az új élményektől, új érzelmektől, új tapasztalásoktól vonják el az időt. A belső béke és harmónia azt jelenti, hogy áramlunk az élettel. Nem csapongunk, nem sodródunk, hanem megéljük a pillanatot.
Dobjuk ki az emlékeket, a múltat?
Természetesen ezt senki nem várja el, sőt nem is tudod megtenni, hiszen a szellemed a háttértár, ahol egész életedre el lesz raktározva minden érzelem, a tényszerű adatok, pedig még életeken át is megmaradnak. Az emlékeknek a szellemedben, a tudatodban van a helye, viszont ahogy említettem már, onnan visszahívhatjuk és nem csak a feldolgozás végett. Bölcsesség sem lenne e mechanizmus nélkül.
Amikor olyan élethelyzetbe kerülünk, amely számunkra nem komfortos, nem rutinszerű tettekre sarkall, akkor az értelmi és érzelmi intelligenciánk segítségével analógiát keresünk a korábbi emlékeinkben. Felidézzük, hogyan oldottuk meg a hasonló helyzetet. Ezt a megoldást adaptálhatjuk a jelen körülményekhez és így könnyebben oldhatjuk meg az aktuális kihívásokat. Amikor a korábbi tapasztalásainkat tudatosan felhasználva sikeresen teljesítettünk, akkor az egykori tudásunkat, felismeréseinket tapasztalati bölcsességgé formáltuk.
A fényképek bár testünket örökítik meg, de lelkünknek állítanak tükröt. Előhívják eltemetett érzéseinket és a körülményeken, tudatosságunkon múlik, hogy valójában ezek a képek gyógyítanak vagy beteggé tesznek. Értékelhetjük az album nézegetést hasznosnak a lelkünk tükrében, de lehet a jelentől lopott idő is.
Senki nem mondhatja meg neked, hogy tedd vagy ne tedd, mert ezt neked kell éreznek a lelkedben. Mindegy, hogy a fotósarok potyog vagy sem, az album papíralapú vagy digitális, “csak óvatosan!”. Légy e téren is tudatos!
Többet érdemelsz!
Szeretettel ölellek!
Jakab Judit
